Utolsó vallomás

Vajon jó e ha a végtelenbe sietek?
Jól teszem e ha nélküled elmegyek?
Csak bízni tudok, hogy láthatlak még egyszer,
Szemedbe nézhessek remegő szemekkel,
Mikből könnyek születnek érted,
Hogy nehogy elfelejtsd a szerelmünk nélkül is van élet.
Hiszen élünk, ha szemünk könnyezik,
Mégha a könnyet a föld elnyeli akkor is létezik,
Minden könnyünk a lelkünkből egy darab,
Mely örökkön örökké a mélyben ragad,
Talán egyszer összeszedjük lelkünk darabjait,
S akkor majd elfelejtjük életünk fájó pillanatait,
Rossz volt, de mégrosszabb, nélküled,
Undorító, hogy érzelmeinket elvakította a gyűlölet,
Marjuk egymást, mint a kígyók, érzések nélkül,
Nem valljuk be, hogy fáj, s a boldogság útja elsötétül,
Nem látunk át a felhőkön, pedig ott van a nap,
Nem vesszük észre, hogy így az ég, örökre ilyen marad...