Unikornis

Lerágott csontok kupacának legalján járva
jut mindig eszembe hangod sipító áriája,
az ezeréves vekker ébresztő csörömpölése...
Ébresztő! - kiáltja, hogy megértesse végre.
Hogy megértesse velem: Vége!

Álom volt csupán, mint a megszokott klisék,
mert azt hittem, hogy ez örökké tart,
míg te tudtad, hogy csak egy semmiség,
s könnyedén átlapoztad az oldalt,
melyen a bánat szavait gyűjtögettem...
olvasása közben sosem értelek tetten.

Bolond lehettem!
Naív hitemben én is kihagytam pár sort,
mely még felkészíthetett volna előre,
hogy mit várhatok majd attól, ami volt,
s milyen hatással lesz a múlt a jövőre.
A mi jövőnkre.

A mi jövőnkre... ami sosem lesz.
A mi jövőnkre... amiben csak én hittem.
A mi jövőnkben... át többé nem ölelsz.
A mi jövőnkben... No, de még mit nem!
A te jövődben... hol nem ül más, csak te,
és a kísérő vihar mennydörgés előtti szünete,
a játszi könnyelműséggel pislogó mosoly,
melyről senki nem kérdez, hogy ne is válaszolj.

Nem is érted a nyomodban járó csalódást?
Mert téged még sosem bántottak meg...
nem úgy, ahogy te bántottál meg mást.
Fogalmad sincs mire képes az az üveg,
melyen át megosztod saját kis világod,
mert ahol te állsz, ott csak saját magadat látod.
Sosem féltetted még azt, kit elveszíthetsz,
bár téged már oly sokan próbálnak feledni,
s csak egy marad meg, akit tán nem is szeretsz,
míg rá nem ébred ő is végül, hogy ennyi...
mikor - tán épp ezért - őt is el fogod engedni.

Ködből lépsz elő, s már rohansz is tovább,
vissza a ködbe vesző semmibe,
s kinek vágyakozó pillantása esett rád,
az többé nem vágyik már senkire...
de az utat sem találja meg tehozzád.

Súlyos a vád, s tudod miért kár?
Mert nem tehetsz róla, ahogy ellene sem.
Mert átok ez, mely téged súlyt, habár
a nyomodban járók nem látják ily érdekesen.
Hiszen ők vártak oly sokáig valakire,
kiben megelevenedik végre az álmuk,
az Unikornisra, az Igazira, az Egyetlenre...
Mind azt várjuk, hogy egyszer megtaláljuk.

A mohóság átka az övék, és az ár,
a lemondás, miért cserébe szabadság jár,
vagy a küzdelem azért, amiért érdemes,
de úgy hiszem, ki a boldogságra vár,
élhetne inkább, minthogy Unikornisokat keres.