Tengertavbol

Mikor reggel szemed előtt megnyílik e világ
És az álmod véget ér,
Messze tőled van az, ki mar
Oly rég csak remél.

Korán reggel fáradtan bár, talpaidon állsz
Kinn a hideg tájban.
Magad se tudod hogy mire - talán énrám - vársz
S én meghalok e vágyba!

Gyenge szellő, lágy érintés, eszközöm lett
Míg te várakozol.
Megkértem, hogy vigye el az üzenetet:
Valaki rád gondol.

Biztos érzed minden napi gondjaid között,
Gondolatban veled vagyok.
Örökre a lelkemet a sors már hozzád kötött.
Sajnos el nem szakadhatok.

Megkértem egy csillagot hat fenn a sötét égen,
hogy tükrözze lelkemet:
Nézd hát meg, hogy miként érzek, hogy nélküled végem,
hogy a vágyam eltemet.

S ha már éjjel ott fogsz állni-nézni ki az ablakon
Lágyan megsimít a szél.
Csókját küldi neked az, mely leszáll a két arcodon,
Ki oly rég... csak remél...