Telnek az évek

Érezted már azt, hogy rohan veled a világ,
A percek, az órák szaladnak, de te megállsz,
Körülnézel, s látod, hogy nincs menekvés,
Ennyi volt az életed? Már eljött a vég.

Jött a vég és nem vetted észre,
Hogy közben mi történt veled,
Volt-e értelme eddigi éveidnek,
Tettél-e olyat, amiért szeretnének?
Imádtál-e valakit annyira,
Hogy mikor összetörte szíved, azt mondtad meghalsz?
Csókolt-e már férfi vagy nő úgy,
Hogy beleremegett a lábad, és nem láttad hol a kiút.
A kiút abból az érzelemből,
Melyről tudod, egyszer úgyis megöl.

A napjaid, éveid tovább sietnek,
De te csak állsz a sírja mellett.
Azt akarod, hogy itt legyen veled,
Ne menjen el, öleljen téged.

Könnyeid csak hullanak a poros földre,
Amely mélyén ő nyugszik, csöndben,
Ott, hol már nincs, aki vigasztalja,
Mert te fent maradtál, egymagadban.

Ha csak egyszer újra ölelhetnéd,
Ha csak egyszer újra csókolhatnád,
Nem fájna annyira az élet, s nem tűnne jobbnak a halál,
Nem lennél boldogabb, de szomorúbb sem talán.

Lelkeitek egyszer újra találkoznak,
Boldogabbak lesznek majd egy más világban.
Ahol nincsen fájdalom, sem bánat,
Csak határtalan öröm, s valóra vált vágyak.