Tavaszi sejtelem

Fel-feltámadó lomha szellő,
fák levelein rezgő
fojtott suttogás.
Nézd csak! Int a pillanat,
hát csitítsd el magad,
olcsó játékszerek a szavak.
Majd mesél a változás.
Itt bújkál köröttünk
langy álomként,melyet mi szőttünk,
miközben tündöklő arany szirmait
lágyan elszórja fölöttünk.
Tengernyi áldomás
most minden apró rezdülés.
Régen várt látomás
ez a különös megrendülés,
ahogy a természet nevetve
ébred,vas bilincsét levetve.
S ébredünk mi is. Feledve
a téli napok málló börtönét,
sötétség-testének hallgatag ölét.
Arcunk most friss,és tettre kész,
hiszen a szív mindig oly merész,
ha a változás illata feldereng.
S ha az illattal egybe reng
egy bűvös gondolat:
valami csendben elmúlt,
de lábnyoma örökre itt marad.
Mint szúnyog a gyantában,
karcolat a kőben,
féltve őrzött brilliáns
a végtelen időben.