Tatjana (képzelt) válaszlevele Anyeginhez -

Megvallom, meglep őszinte levele,
melyben szívét, mint könyvet nyitja,
Lelkemben él mikor hasonlón tettem,
S a válasza is rémlik, tudja:
Elutasított, de bennem tovább élt
Az érzés, mely azóta sem csitult.
De most már más idők járnak,
A madarak többször délre szálltak,
S mi régen volt, ma már más oltja,
A régi könnyek felszáradtnak,
S újak többé nem hullnak.
Mit régen égő kebellel fogadtam volna,
Ma már bizony nem lehet más,
mint hideg, megfontolt elutasítás.

Tán önt nem lepi meg, tán tudta, így lesz
S talán magam lepődöm meg rajta,
Hogy eme vállasszal illetem, mire
Pár esztendeje nem is gondoltam volna.
Mintha üvegkalitka vette volna körül,
Láttam akkor én, hogyha sír, mikor örül.
De magához nem mehettem, nem szólhattam,
Csak mint az elérhetetlent, csodáltam.
Azt hittem ha többé nem látom,
Kínom majdan a feledésben enyhül,
De ama kín nem enyhült, egyre gyűlt,
Lebegtem gondolatlanul az ürességben.
De igazul mondják, az idő lassan emléket lop,
S elmulaszthatatlan, égő érzelmeket olt.

Oltotta a tüzet, fátylat vont a múltra,
Elhalványodott a bú, a fájdalom tűnt
Ezért kérem, ne korbácsolja újra
Mi volt, múlt már, e szív eleget tűrt.
Új férfi jött, ha nem is ugyanaz az érzés,
Jó ember ő, ez nem is lehet kérdés.
S én hű vagyok hozzá, így illő
Ő is hű hozzám, hisz férjem Ő.
S ön, hogy visszatér, olyan, mint egy regény,
De ellene én soha nem teszek,
Csalója én soha nem leszek,
Nem változtat múltból szökő remény.
Ami volt, már vissza nem jő,
Ami múlt elmúlt, vár a jövő.

Kívánom önnek, éljen boldogul,
Ön is örömét hamar megtalálja
Új nap jön, miután alkonyul,
S rádöbben, kit szeret, nem Tatjána.
Ne keressen többé kérem,
S én is elfeledem, ígérem.
Az életünk úgy megy tovább,
Mint elágazó folyónak ágai,
Egymást kerülve, mint néhai
Két ismerős, ki sosem volt barát.
Nem lesz többet önnek se fájdalom, kín,
Ha Tatjana nem ismeri önt, Anyegin.