szomorú...szerelem

Két szerelmes szív, együtt dobban,
Együtt mondja, soha jobbat,
Szerelmük mély mint a tenger,
Tiszta akár az ég kékje.

Furcsa játéka ez az életnek,
Hogy őket, miért vitte szerelembe,
Hiszen életüknek más a folyása,
Lehetetlen az mit kívánnak.

Nehéz a sorsa mindkettőnek,
A férfi elégedetlen,
Menne messze, hol jobb az élet,
Búcsúzna, de nincs hozzá mersze.

Érzi a nő, hogyne érezné,
Szerelme kétségbeesését,
Szeretne nagyon segíteni,
Hogy kedvese tudjon dönteni.

Mit tegyen szegény?
Mivel segíthetné?
Tán hazudja, hogy csak játék,
Kedvese így majd tovább lép?

De nem tudná haragját elviselni,
Hisz a búcsút igy is nehéz megélni,
Csak annyit mond lelke párjának,
Menj, élj, boldogulj egy új világban!

Közben csendesen meghal a lelke,
Elszárad minden könnye,
Mégis, lemond a kedvesről,
Hogy amaz élhessen jobb jövőt.