Szomorú lány halála

Egy szép napon mikor egyedül volt otthon a lány,
Nagyon jó kedve volt, és boldog is volt ám.
Ám megjött valaki, akivel veszekedtek csúnyán.
Összeszedte ruháit, és elindult a nagy világba,
A nagy világba, hol nem tudja, mi várja.
Reggel még nevetett, és délbe már sírt.
Az életéből elege lett, sokan bántották, piszkálták,
Úgy gondolta, úgyse kell már senkinek,
Ezért levetette magát egy szikláról.
Este kérdezte az édesanyja, hogy hol a lány?
Senki se tudott róla, nem is tudták hol lehet,
A rendőrségen bejelentette, hogy lánya eltűnt.
Elindultak keresésére, vki megszólította az anyát,
Hogy merre látta lányát.
A rendőröket is figyelmeztette,
És elmentek a sziklához.
Ott volt a lány már vérbe fagyva,
Hol senki se látta.
Kezében egy levél volt, amiben ez állt:
"Bocsáss meg, Édesanyám, de elég volt már
a sok fájdalomból! Nem bírtam tovább,
hát a halálba ugrottam inkább.
Bocsáss meg, Édesanyám, de nem bírtam én ezt már!
Sok volt a bántott szó, a keserű könnyek,
és a sok elfeledett jó, amit én tettem."
Az anya szóhoz se tudott jutni, csak sírva elszaladt.
A lány legjobb bnője is sírva fakadt.
A lány senkivel se foglalkozott,
Gondolta jobb lesz, ha meghal, de tévedett!
Mindenkinek hiányzott, ki ismerte,
Még annak is, ki nem szerette.
Így lett vége az életének, mert úgy gondolta,
Hogy senki se szerette!