Szívem törted…

Nem szerettem soha a járható utat,
Gyűlölöm, ha mások mondják meg ki vagy,
Utálom, ha a tehetetlenséget érzem magamon,
Bármerre járok mindig változtatok utamon.

Sok dolog van mit mások egyszerűen elfogadnak,
S nem hiszik, hogy ezen ők változtathatnak,
De én döntetni, spontán tenni, lázadni, SZERETNI akarok,
Szeretem tudni, hogy módosíthatok sorsomon.

Ez én vagyok. Szép szavak, tettek, gondolatok,
Hogy ilyennek akarsz-e? Nem tudom.
De mint kérted magamat adom,
Hogy szeretlek azt senki előtt sem tagadom.

S most mégis kétségek gyötörnek,
Gondolatok, érvek kardjukba dőlnek,
Nincs pillanat mikor ne te lennél gondolatom
S, hogy nem leszel enyém azt is tudom.

Az akarat mely sorsomat írányítja,
A lélek mely képzeletem szárnyakra bírja,
A szív mely érted dobog,
Mind azt súgja veled lenne igazán boldog.

Az ész mely erény volt, s marad,
A higgadt gondolat mely mindent tagad,
A valóság mit követek vakon,
Azt mondja szíved meg nem kapom.

Annyi dolog mit feladnék érted,
Bár tudom sosem kérted,
Annyi csókot nyújtanék, de nem tehetem,
Szíved másé tudom, s el nem vehetem.

Így hát marad a való, s a magány,
Marad az ész, s marad a vagány,
A belül bús, komor, megtört,
De kifelé vidám…