Szétesettek éjszakája

Megérkeztünk, a party tartott már
sok ismeretlen arc mind kábán jár
honnan jöttek, hol is vannak
nem tudják, de mind szabadnak
érzi magát, pedig nem is ez a
csúcspont még

A lépcső tetején áll egy kócos lány
„Vigyázzatok rám” – üvölti,
álmot lát
mennyi érzés, majd megfagyok,
bárki beszél, mind én vagyok
a levegőt látom a lufiban
a csúcspontnál

És már nem fáj
- hogy hideg a lelkem mint a jég
nem fáj
- hogy tompul minden gondolat
nem fáj
- hogy ami bennem van, nem én vagyok
de ez sem fáj
És a világon semmi, de semmi már

Minden lépés lelassul, minden szó
teljesen üres szobákból hallható
„Ki van ott?” – kérdem, de senki
nem válaszol, nincs mit tenni
a székekkel beszélgetek az asztalról

A hömpölygő tudatban kába fény
gyúl, az élet oda is elkísér
hol távoli visszfény csak a valóság
eltörölve bűn, adósság
remeg minden ember a csúcsponttért

Mégis fáj
- hogy messze járok onnan ahol vagy
fáj
- hogy egy gyönyör talmi csillogás csak
fáj
- hogy nem érinthetlek meg téged
fáj
- hogy e szív magháza csupán
tömény magány.