Szeret a föld

Borús felhő borult egünkre,
Finom hópelyhek hullottak ránk.
Boldogan szállt rá fejünkre,
Dobogott szivünk és nyílott a szánk.

Madérka lágyan földön keres.
Érzem lihegését és sóhaját,
Keze, mint a patak, sebes,
S úgy karol a sötétbe át.

Már csak a Hold-apó baktyat,
Aprón elnyel minden csendet.
Suttog rólunk csillagoknak
S vigyázza a néma rendet.

Nekünk szól e földi béke,
Villant belém: szeret a föld!
Eggyé lesz majd testünk vére.
Szeret engem, s én szeretem őt.