Szeptember vége

Az ősz színeibe pompázva, fák hullatják leveleiket,
s a szélben kavarognak, mint szívekben az érzelmek,
S bár szeptemberben színes fáktól pompázik a táj,
távolról látom, a virágokkal már az ördög, táncot jár!

Hiún tekeri száraikat, s leveleiket lassan tépkedi,
hallani hogy sírnak, de nem segít nekik senki!
Gyökereik mélyen kapaszkodnak, a végtelenbe nyúlnak,
s az őszi zápor mosdatja, a már hűvössé vált arcukat!

Majd hirtelen vége! Etünnek mind a színes növények,
s a táj elalszik, mint anyja ölébe, egyetlen gyermeke!
A fák csendben levetkőznek, fehér takaró alá bújnak,
s a virágokat az ördög, csendes halálba ringatja!