Suttpgás; Őszutó; Porcelánszív; Jól ismerlek

Suttogás

Azt suttogtad: Örök-asszony,
Lelket röptető igézet.
Börtönbe, magamba zártam e szót,
Lakat rajta Én-ed.


Őszutó

Szeptember már elmúlt régen,
Esztendők vén gyűrűjében
Reméljük, hideg telünk lesz,
Embert fagylaló tél, delejes,
Tiszta, ezüst hópihékkel.
Leányszoba melegében
Emlékszünk csillagos nyárra,
Kékülő aranysugárra.


Porcelánszív

Tudhatod: volt pirosan doboló,
S kalimpáló, ha hívott Tégedet.
Tárggyá dermedt már, mert ráhullott a szó,
S széjjeltörte porcelán-szívem.


Jól ismerlek

Jól ismerlek, már sokszor láttalak
Ezüst-őszes halántékú zsémbes idegen,
Felhő-álarcod majd leleplezi szemem,
Fény-aurádat gyöngéden ölelem.

Jól ismerlek, s szóltam már veled,
Játszottunk kérdés-feleletet,
De nem mondtad, s nem is kérhetem:
Nagyfényű álom-lény légy újra velem!