Sötétben

Kihalt utcákon bolyongok,
Lassan elemészt a magány
Sírok, mégis mosolygok,
Már nem félem a halált

Nesztelenül szaporázom lépteimet,
A sötét utcák néma csendje betemet
Érzem, szívem lassan megfagy,
Sírva kiáltom a sötétbe: mondd merre vagy?

Egyre csak rohanok,
De erőm egyszerre elhagy,
Megállok, a földre roskadok,
Lassan feleszmélek, a szívem megfagyott...

Érzelmek nélkül nézek majd az égre,
Fájdalom nélkül ejtem majd ki neved,
Nem törődök majd a szép emlékekkel sem,
Csak idő kérdése, kedvesem!