Sötét erdő

Fák
Sűrű lombjai közt
Futó szél süvít,
Ágait rángatja,
Valaki sikít.

Menekül,
De a természet útjába áll,
Árnyak nem eresztik,
Közel a veszte,
Démonok keresik.

Küszködik,
Nem hagyja magát,
A sötét körül fonja,
Felette szárnyak csapnak,
Valami megmarja.

Felkiált,
Megbotlik egy bokorban.
Hangját a szél felkapja,
Messze viszi,
Hollétét elárulja.

Megdördül
A feketéllő ég,
Vörös villám csap belőle,
S lever egy ágat,
De elugrik előle.

Felüvült
Egy mély hang a sűrűben,
Nincs is olyan messze,
Lassul, a remény elhagyja,
Tovább! - súgja az esze.

Félelem
Fut át testén,
Megrezzen, hideg a szél,
Varjak kárognak felette,
Úgy érzi közel a vég.

Átkozott
Ez az erdő,
Rémisztő sűrűje,
Sosem ér véget,
Körül fon gyűrűje.

Holtak
Lakoznak benne,
Ők uralják;
Az élőt, s a jót
Maradásra invitálják.

Kárhozat,
S pusztulás rengetege ez,
A Gonosz háza,
Démonoké;
Fákon holtak csontváza.

Innen
Nem jut ki senki,
Lehetetlen,
Ha valaki idekeveredik,
Az tehetetlen.

Rémségek
Erednek nyomába,
Kergetik, míg fut,
Míg bírja; de menjen bármerre,
Elbújni sehol nem tud.

Gyilkosok
Lakhelye ez,
Egy másik világ.
Lehetsz bárki,
Őket nem érdekli az igazság.

,,Eressz!"
Kiált sírva a lány.
Hajába ág akadt,
S fogva tartotta,
Így tovább nem szaladt.

Kapálózott,
Szabadulni próbált,
De csak rontott helyzetén,
Hiába kínlódott,
Ott ragadt vergődvén.


Valami
Újra felüvöltött,
S ez már közelebbről hallatszott,
Mint az előző.
A lány sápadt lett, mint egy holt.

Megragadta
Beszorult tincseit,
S kirántotta őket egy mozdulattal.
Tovább sietett botladozva,
Reszkető tagokkal.

Kapkodta
Lábait az avaron,
Gyorsan haladt a szürkletben,
Félelem mozgatta,
Jeges hideg éledt lelkében.

Rettegés,
Ami megszállta,
Sorsa kezdett rosszra fordulni.
Szerencséje elhagyta,
Torka kezdett elszorulni.

Lihegett,
Tüdeje már égett a rohanástól,
Hideg levegő vágott arcába,
Fekete madarak jöttek ismét,
S karmos lábukkal belekaptak hajába.

Felcapott,
Szétrebbentette a károgó csapatot,
Kik végül feljebb szálltak,
Onnan követték a lány útját,
De közeléből nem távoztak.

Jelként
Szelték a levegőt,
A vérző ég segített nekik,
Ő mutatta meg őket,
Különben nyomuk veszik.

Megdörrent
Az ég a lány felett,
Hangja süketítő volt,
Kezét fülére tapasztotta,
S megállás nélkül tovább loholt.

Eső
Hullt a földre,
Felpuhította a kemény talajt;
Nem okozott még idáig semmi
Ekkora zajt.

Mintha
Háború dúlt volna,
Úgy hábogott minden,
Üvöltött a szél,
S ágyú zengett fenn.

Sár
Akadályozta a haladásban,
Megragadta bokáját,
S mélyébe zárta.
Kiáltásra nyitotta száját.

Hangja
Elveszett a világban,
Elnyelte a mindenség.
Szenvedése nem csökkent,
Nem talált szerencsét.

Térdre
Esett, s zokogva könyörgött,
Istent hívta,
Hozzá imádkozott,
S hogy hallja-e, csak bízta.

Csatakos
Volt szőke haja,
S gubancos a fáktól;
Hideg vízcsöppek verték arcát,
Elzárták a világtól.

Villám
Tört utat magának,
Vörösre festve mindent,
A lány riadtan felkapta fejét,
S megpillantott egy idegent.

,,Gyere!"
Súgta a férfi,
S ezzel a lánynak reményt adott,
Nyújtota kezét,
Ő felé kapott.

Vakon
Bízott benne,
Hitte, segíthet rajta.
Öröm éledt lelkében,
Úgy vélte, ezt Isten adta.

Álltak
Egymással szemben,
S félkézzel összekapaszkodva,
Bámulták a másik arcát;
Mozdultak végül, de vonakodva.

Elvonult
A vihar, mintha csoda történt volna,
De csak ezután jött
At igazi átok,
A férfi szeme bevörösödött.

Magához
Rántotta a diergő lányt,
Szájon csókolta,
Nem törődve ellenkezésével,
És utána a földre taszította.

Szemei
Nagyra tágultak,
Hitetlenkedés remegett benne,
Rázta világos tincseit,
És sikított, mikor elővillant a démon fegyvere.
2005.02.08.