Sötét árnyak

Oson a kósza sötét folyosókon, termeken át,
Sötét árny követi minden mozdulatát.
Rab már vonzza a kincs,
Szabadulásnak reménye sincs.
Elátkozott a hely,
Nincs visszatérés soha,
Ki veszít lelke is oda.
Nagy a tét, de még nagyobb a játszma,
Hatalmat rejt a gyöngy, ki megszerzi, szolgálja.
Fel, túl az emeleten balkonon,
Már az utolsó, a legmagasabb fiatorony.
Megy, s nem szűnik a varázs,
Egyre erősebb vonzza, mint molylepkét a parázs.
Nyomában az árny, a halál vár minden sarkon,
De nem érdekli megszerzi, csak ezt érzi.
Csalfa a remény, s nagy az ár,
S talán rosszabb, mint maga a halál.
Sötét ura van a toronynak,
Békében egy áldozata sem nyughat,
Felkelt, és prédára vár.
Ott a gyöngy, minden ami kell,
A hatalom, s szépség, mi sosem múlik el.
Megy a vándor, s nem figyel.
Megelevenedik az árnyék,
Penge villan, közel a csapás,
Harc lesz, már nincs választás.
Táncolnak a pengék, szikrázik az acél,
Mellvérten sír fel a kard,
S már tudja ez mit akart.
Csapás csapást követ, s közel a cél.
Közeledik a jutalom,
Ha valaha odaér.
De vörös a penge, s véres a zubbony,
Fárad már a vándor, s vér vöröslik a porondon,
Eléri a gyöngyöt, megbicsaklik a keze,
Padlóra hull a penge, már úgysem bírna vele.
Nincs utolsó csapás, értelme sincsen,
Halálos volt a szúrás, s vér vöröslik a kincsen.
Véres kézzel érinti a gyöngyöt,
Fájdalmat nem érez, az elmúlás jön,
Ő már döntött.
Halott volt mikor belépett.
Ő jött magától, pontosan tudta mi végett.
A kincs ragyog hideg fénnyel, s végzetesen,
Új életet oltott ki ma győztesen.
Fekete köpeny libben, árnyék suhan tova,
Dolgát bevégezte,
Megy vissza, honnan jött oda,
Még száz lélek az ár, s szabadul a démon,
Abyszból utána visszajár,
Véres vámot szedni a halandókon.