Soha nem volt

Soha nem volt jogom ébredni melletted,
nem láthattam reggel a szemedet,
nem fordulhattam feléd lágy mosollyal,
hogy megtudjam, milyen lesz a nappal.

Álomból, álomba ringatott a gondolat,
együtt ébredni, egy puha takaró alatt,
kettesben meginni a kávét Veled,
mindennap átélni, érezni a szerelmedet.

Nehéz volt lemondani erről az álomról,
a szívemben fájdalom, keserűség tombol,
nem kettőnkre, az életre haragszom,
nem érdemeltük meg, hogy minket ostorozzon.

Nem bújhatok el, fájdalmam eltakarva,
nem sírhatok szabadon a válladra borulva,
ha találkozunk, a mosolyom szereted látni,
keményen tanuljuk, mit jelent a szó: várni.

Várni a véletlent, a gyengéd pillanatot,
várni a percet, mi gyönyört adhatott,
várni egy édesen puha csókra, ölelésre,
de az álomból ébredni kell, feledésre.

Miért nem álmodunk napot, holdat, csillagot,
a végtelent, a messzit, a máról átfutó holnapot,
egy tündérvilágot, benne egy boldog párral,
ahol nincs bánat és könny, csak vidám madárdal.

Felejteni nem akarok és nem tudok,
fájdalmat okozni másnak nem fogok,
ha a szemedbe nézek, ott magamat látom,
Te is szeretsz, ez a szerelem nemcsak álom,

Talán, egyszer majd megérdemeljük,
hogy a reggelt közösen ébredjük,
de az már egy másik élet,
újra kell születni ahhoz ,
hogy szerethesselek
Téged.