Reménytelem Szerelem

Várok,mert egyszer úgyis eljössz.Állok,mert éppen rád várok,még mindig szakadatlan kötél végén lógok.Hiába minden,szorul a kötél,s én benne maradok.Akárhogy is akarom,elveszek s Te hagyod!Hisz mit is tehetnél,nem a Te dolgod.Hosszú az út,a végén ott állsz,s én feléd rohanok.Kötözött kezem lendítem de összerogyok.Fejem a földre hull,s én probálok felállni de ott maradok.Hiányzol,hisz nem tudlak elérni.Leülők,s megpróbálok erőt venni magamon,hogy kibírjam.Kibírjam azt,hogy minden csak igy van.Beletörődni nem birok,inkább leülök és sírok.Ülök a szobám kis sarkában,egyedül,magányosan.Egyre többet Rád gondolok,mindennap,minden órában s percben,egy pillanatra sem feledlek.Magam előtt látom,ahogy rám mosolyogtál,érzem,ahogy csókoltál és simogattál.Oly megnyugtató érzés volt,amikor magadhoz öleltél és karjaidban tartottál.Éjszakánként Rólad álmodom,könnyes párnámat szorongatom.Minden éjjel azt álmodom,hogy mellettem állsz,szerelmes szavakra,forró csókra vársz.Simogató pillantásod érzem arcomon,olyan ez mint a valóság,kár ,hogy álmodom.Lemondani arról kit egy szív szeret,egyszerűen nem lehet.Ekkora áldozatott nem hozhatok,így csak egy reménytelen szerelmes maradok.Történjen bármi én várni fogok Rád,ha kell egy egész életen át.A reményt nem adom fel,mert meghalni könnyebb,mint búcsút venni attól kit igazán szeretsz.Hisz a halál egy csöndes álom,a búcs pedig szívtépő fájdalom!