Remény

Szilviám, drága Szilviám.
Lovagod ott terem fényes paripán,
s bármerre, bárhova akarod,
elrepít az álmok útján.
S?r?, gomolygó felh?kön át,
Melyen csak a szív lát át,
Oda röpít el téged
s megleled a leki üdvösséged.
Ott vár az életed párja,
Kinek szíve még kosárba,
Ki lelki üdvösségét még nem leli,
Hiszen szívét még a kétség gyötri.

Pedig repülhetnénk együtt a széllel,
Mehetnénk cél nélkül mindenfelé el,
De szíved még másért dobog,
S nem engedi el a konok.
El?ször ott volt a vágy bennem,
De mára már ezt mind elfeledtem.
Már csak szeretetet érzek irántad,
Ezt nem törheti meg keser?ség, s bánat,
Nem állhat útjába a féltékenység,
Nem törheti össze semmi kétség.
Tiszta, szepl?tlen érzések ezek,
Mely érzéseket viszont csak benned lelek.