Rejtett gondolat egy nyomasztó érzésről

Nem félek tőled sötét árny,
Ki a sarokból mindvégig figyeltél,
Fordulatomra fordulatot vettél,
Mindig mögém kerültél, s lestél.

Éj sötétjében befordulva feküdtem,
Te előbújtál és bámultál
Éreztem, hogy figyelsz.
Hallottam csöpögő hangod,
Ahogy szívtad a szoba üres levegőjét.

Közeledtél, megálltál mellettem.
Ébren voltam, mégsem fordultam feléd.
Fölém hajoltál a vállamon át.
Nem nyitottam ki a szemem,
Nem nyithattam ki őket…

Hirtelen megfordultam,
Láttam, ahogy elbújsz a sarokban.
Csak az izzó szemed pislogott
Ki a sarokból.

Felkeltem.
Azt hitted nem látlak.
Egy pillanat alatt torkon ragadtalak,
És megfojtottalak.
Véresen-hörögve sikítottál,
Én rezzenéstelen arccal fogtalak.
Majd kimúlt belőled az élet,
S te karomba zuhantál.
Ekkor láttam meg az arcod.
Saját magamat fojtottam meg a sarokban,
Majd újra és újra megtettem, amikor megtehettem.