Rád gondolván

A szomorú fák közt sétáltam,
És mindvégig csak rád gondoltam.
A borús égen egyetlen fényt láttam,
Az voltál ott te, kire mindig vágytam.

A fák a te neved suttogták,
És süvöltő hangon azt mondták:
Te vagy, kire első perctől várok,
S az egyetlen, mit életemben kívánok.

A befagyott tó jeges tükrében
Arcod láttam, mi mosolygott édesen.
Szemeid a gyönyörtől ragyogtak,
S könnyeim az örömtől ráfolytak.

A hideg szellő áthatolt testemen,
Reszkettem, mert lehűtött engem.
De lejött az égből az egyetlen fény,
Aki te voltál, egy mennyei lény.

A csillagok mind előbújtak,
S eget-földet beragyogtak.
Ők, a fák, a szél és a tó,
Szikráztak boldogságunktól.