Rabul ejtve

1.
Márványtest a piedesztálon
csodáló szemek tüzében,
Hideg ajkán kőmosoly-
tél szívében.

Áhitattal érintik
merev testét,
Kezek, amik elrabolták
a lelkét.

- A dicsérő szó
hamisnak tetszik,
benne annyi
hazugság rejlik..-
suttogta ő,
a márványkőbe zárt
szomorú nő.

2.
Csendesen nézte,
a tömegtől messze állt,
Pillantásával foglyul ejtette-
csak várt, várt, várt.

Az idő telt, a
nap már aludni tért,
A nő szíve sírva
könyörgött a szerelemért.

A férfi nem mozdult,
csak szíve repült érte-
Távolról, halkan,
szinte súgva kérte
a bánatos szemű nőt.

3.
Az asszony lelkében az apró
hangtól a kőfalak rommá lettek,
szeméből az el nem sírt
könnyek egyre gördültek
elmosva a régi fájdalmat.

Arca elevenné vált,
vére lassan lüktetni kezdett,
A férfi, aki miatt újra
életre kelt- egyre közeledett
foglyul ejtve őt.

Az idegen parázsló tekintete
felmelegítette jéggé dermedt szívét,
Néma ígérete kiszabadította
rab lelkét,
a márványkőbe zárt szomorú nőnek.

2006.