Rabság

Ég bennem a bosszúvágy és a gyűlölet lángja,
Visszavágnék mindenért, de nem tudok mivel.
Elsodor engem a félelem homálya,
Mert a helyes út nem lenne jobb semmivel.

Az lenne jó, ha a képedbe vágnám,
Hogy elég volt nekem félévnyi szenvedés.
Az lenne jó, ha utam nélküled járnám,
Mert minden nap megfordul szívemben a kés.

Nem éreztem soha, hogy fontos lennék,
Hogy valakinek is számítok, mint ember.
A múltba, istenem, úgy visszamennék!
És inkább várnék a nagy Ő-re türelemmel.

Sosem éreztem, hogy lennének barátok,
Kik mellettem vannak jóban és bajban,
S végre, mikor úgy tűnik, rájuk találok,
A tengeren egyedül maradok a tutajban.

Egy boldog év és megannyi szép emlék,
De sajnos mind a múltnak kedves árnya.
Már sosem kapom vissza, hiába is sírnék,
Lelkem mély és sötét, mint egy üres bánya.

Gondolok még az elmúlt szép időkre,
Mikor vidám voltam és nem volt okom sírni.
Most félek, hogy talán mind oda örökre,
Nem tudom, meddig fogom még ezt bírni.

Én se vagyok ugyanaz és a többiek is mások,
Minden csoda csak egy pillanatig tart.
Én még most is abban az időben járok,
De elúszik az álomhajó és itt is van a part.

Leromboltál mindent, amit felépítettem,
Tönkretetted azt, ami a legfontosabb.
Lelkem nyomorban él, mert nagyot vétettem,
De visszatekintve az ember már okosabb.

Nem szabadott volna megbízni benned,
Elárulni neked a legféltettebb titkokat.
Mondd, miért kellett velem ezt tenned?
Te vagy, aki rosszul látja a dolgokat.

Rettegés az életem és sose leszek szabad,
Nem tudom, meddig kell még elviselnem ezt.
Egész lényem egy lejtő felé halad
És sírom helyén már ott van egy kereszt.

Talán nekem szenvedés a sorsom,
De most is én csináltam magamnak a bajt.
Ha a jövőre gondolok, elszorul a torkom,
Ne legyen rosszabb, már csak ez az, ami hajt.

Bár ne ismernélek, mindig ezt kívánom.
Tudom, minden másképp alakult volna.
Hülye voltam, de már annyira bánom,
És azt hiszem, ez nem fordulhat soha jóra.

Lelkemben a sok rossz örök nyomot hagyott,
Nem tudok már őszintén nevetni többé.
Már nem látom a felhők mögött a napot,
De nem élhetek így örökké…