Nincs holnapom

Ismerős arcok vesznek körül
S az elmúlt idők mögül
Néznek rám, immár búcsúzva,
Mely szívem görcsösen szorítja.
Majd csend lesz. Nem beszélnek,
Suttogva sem, csak néznek.
De én csak ülök és hallgatok,
Figyelek s közben elborzadok.
A nyugodt világgal mi lett?
Egy őrült, siető árnyba esett.
Szívem összeszorul, bú árasztja el,
E világ az embereknek megfelel?
De hiába az én bánatom,
Nincs holnapom...

A gyerek siet az iskolába,
Szórakozott tekintettel.
Az anya vásárol a vacsorára
Tettetett, hamis derűvel.
Éhező hajléktalan ül a parkban,
Emberek haladnak el mellette halkan.
De én csak ülök és hallgatok,
Figyelek s közben elborzadok.
A divatszavak ostoba lexikonja,
Ez mind csak egy paródia.
Az emberek rohannak körbe-körbe,
Merednek a végtelen nagy semmibe.
De hiába az én bánatom,
Nincs holnapom...

Talán kicsit vicces, vagy szomorú.
Mosolygok s közben eláraszt a bú.
Mosolyom beletörődött,
Bánatom, ami elhatalmasodott.
A tekintetek rám szegeződnek,
Arcomra fagynak a könnycseppek.
De én csak ülök és hallgatok,
Figyelek s közben elborzadok.
Nem tudok sírni, de miért?
Miért nem könnyezek a világért?
Romlik már a végtelenbe
S egyszer majd zuhan a sötétségbe.
De hiába az én bánatom,
Nincs holnapom...
Nincs holnapom...