Nélküled

Fülsüketítő a csend, mely körülvesz
Egyedül maradtam a téli sötétben
Egyedül, hisz nincs senki mellettem
Elmentél, s itthagytál a sötétben engem

Szemem lecsukódik, emlékek tódulnak fejembe
Szívem összeszorul, könnyek szöknek a szemembe
Kezem ökölberándul, dühös vagyok Rád
Nem tudlak feledni, s ez egyre jobban fáj

Hideg van, fázok, nem vagy itt, hogy melegíts
Magány, sötétség, árnyak; csak ezek maradtak itt
Mindenkiben Téged kereslek, s félek
Hogy lassan megfagyok, s elkések végleg

Nem kaptam Tőled mást, csupán pár boldog hetet
Mely most fölöslegessé vált, hisz a bánat úgyis betemet
Szerelmünk véget ért néhány fagyos szóval
De szívemből előtör még néha egy-egy fájó sóhaj

Látom, lassan felkel a Nap
Világosodik, s enyhülni kezd a fagy
Kinyújtom a kezem, úgy érzem az égig ér
Mosolygok, s rádöbbenek, semminek sincs vége még

Ám ebben a pillanatban elered az eső
Szívem összetörik, elhagy minden erőm
Sirat a természet, az ég is sirat Téged
Könnyezem én is, mert elmentél végleg