Napfényhasadások

mindenhol csak izzó karcolások
és tompa, narancs napfényhasadások
a hidegfényű tükörben két megrepedt arc
kicsorbult ajkakkal makacsul bámulnak
péntek esti naplemente morzsák
kifacsarodott, elfajult szócsaták.
már ötnapos a jég az új tetováláson
pedig a fejünkre kellene a hideg árnynyom
haragos gyutacskör, magunkat hajszoljuk
egymást mi el, nem meghalni hagyjuk.
soha senki hangja nem számított, csak a tiéd
a nagy utazás végén, visszatérek, csak kérd.
nem halok meg, csupán csak sodródom
a tetoválás pigmentjein és a fenevad gyomrában
amivé mindketten átváltoztunk szép lassan.
nem félek, csak változom
a cigaretta és a pokolmosoly mögött
te vagy az én narancs napfényhasadásom.
ezer módja van annak, hogy egy feladatot megoldj
az igazság narancsban ragyog: emberek jönnek-mennek
de te visszajössz, és én itt leszek neked.
téli virág vagyok, tikkadt, nyári esőre éhes
s mint, ahogy az évszakok forognak körben
te is bizton visszatérsz hozzám majd kedves.
nem vagyok halott, csupán csak sodródom
a tetoválás festéke alatt rejtegettem hegcsokrom.
nem félek, csak változom
a cigaretta és pokolmosoly mögött
te vagy az én narancs napfényhasadásom.
ne félj, nem haltam meg,
még nem vagyok halott, csak sodródom,
nem fontos merre révedek
mert úgyis megtalállak, nincs bennem félelem.
vágások és sebek mögött enyém az elveszíthetetlen
megtalállak,megtalállak majd újra kedvesem.
tudd, nem haltam meg, csak sodródom
nem félek, csak változom,
de örökre te maradsz, az én narancs napfényhasadásom.