Nem mosolyogtál,
De komor arcod
Néha újra magam előtt látom
Tengerszemed elkísér
A szeles esős őszi éjszakákon.
Mint vad ló, és őrült lovas
Vágtatunk a mindenség sötét egén,
Én egy kicsit a tiéd vagyok,
Te egy kicsit az enyém.
Egymás mellett élünk,
Csendben megtűrve a másikat,
De mély a szakadék köztünk,
Nem építhetünk rá hidat.
Hát csak ülök, és nézem belül
A dacos, szomorkás arcot,
Együtt könnyebb lett volna
Megvívni a rengeteg harcot...
Látlak, de képed széttöri
A téboly tűhegyes szigonya,
Mely lüktető halántékomba vési:
Nem kaphatlak meg soha.
A foszlányok után kapkodok,
Ordítva fogom a fejem,
És majdnem biztos, hogy meghalok,
Mert nincs velem a gyógyszerem.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
brtAnna:
Sajnos nem találtam hozzád más...
2025-07-08 00:01
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
A élet egyetlen esély - vedd komolyan!
Beküldte: Anonymous ,
2004-02-21 00:00:00
|
Egyéb
Könycsepp hirdeti bánatom,
szívemet marja a fájdalom,
minden gondolatom ráhagyom,
boldog vagyok, ha láthatom...
szívemet marja a fájdalom,
minden gondolatom ráhagyom,
boldog vagyok, ha láthatom...
Hozzászólások
:flushed: