Miért dicsérem én a Nőt

Miért dicsérem én a Nőt? Nem tudom.
Csak egyet tudok róla, hogy Ö az Örök Anya.
Az Anya, ki a szép eredete,
S kinek belső hangjára megdobban itt belül valami:-
Maga a szeretet.

Mikor gyermek voltál, felsírtál sok éjjel,
S Anyu simogatta lágyan az arcodat.
Kezeinek érintésére elhallgattál,
Mert érezted azt, hogy nem vagy magad.

S az első szó, amit kimondtál,
Rövid volt, de annál melegebb.
E melegségben ott volt a szeretet,
E szent szó annyi volt: - Mama.

Majd jöttek a szádra szavak,
Megtanultad, mi az a \\\"nem szabad\\\".
Édesanyád vitt először az óvodába,
S Ő volt az, Aki elkísért téged is az iskolába.

Mikor az iskolát kijártad,
Emlékszel az első szerelemre?
Mikor végeszakadt, szomorú dolog,
Anyunak sírtad el a bánatod.

Majd jött az igazi, az az egy!
Akiről oly sokat ábrándoztál.
E kettőből egy lett ezen a földön,
Megköttetett a frigyetek.

Mikor megtaláltad a párod,
Anya boldog volt nagyon, mert érezte azt,
Hogy te nem maradsz magad.
Te meg örültél, hisz tudtad,
Hogy az a \\\"másik\\\"is Anya szívében marad.

És mikor megszületett a gyermeketek
Akinek Anya nagyon örült.
Ő volt a legszebb Nagymama,
Ezt éreztétek, s tudtátok ti mindannyian.

Elért Téged is a legszomorúbb nap,
Mikor Édes-jó Anyád beteg lett,
Majd, mikor utolsót sóhajtva,
Szíve tőletek a mennyekbe lebegett.

Szomorún jártál, magányosan,
Egyedül voltál itt ezen a földön,
Míg végül, egy napon, gyermeked hozzádjött, rádszólt:
- Ez a Párom. Kérünk, add reánk áldásod.