Megint egy amatőr szerelmes vers

Talán ugyanazt érzem, mint rég,
Talán ugyanúgy fáj még,
Talán még mindig tévedek,
De egy biztos: nagyon szerettelek.

Lehet, hogy fájna még,
De érted még most is szenvednék.
Hiába süt a nap, hiába kék az ég,
Azt hiszem, nekem csak Te vagy a vég.

Friss tavaszi szél fúj, hozza az illatod,
A pillantásod, érintésed, első tétova csókod.
Az élet Téged hozzám egy aranyszállal kötött,
Mely gyönyörű és nemes... de sajnos eltörött.

A saját láncaimat még mindig cipelem,
Sebeket ejt, és mardossa a szívem.
Csak azt várom, hogy visszagyere...
Akkor a Tied maradnék örökre.

Ha ajkad újra ajkamhoz érne,
Éles pengét vésnék az erembe.
Tudom, Te értenéd. De ha mégsem,
Elmondanám gyorsan, hogy miért is tettem:

Ha elmenne testem a bomlás világába,
Lelkem a szerelemmel akkor is Veled maradna.
Vigyáznék rád, őrizném a nappalod,
Őrizném a tüzed és őrizném az álmod.

Ha hűtlen lennél,
És elfelejtenél,
Akkor is ott leszek melletted,
Akkor már semmi nem vehetne el Tőled!

S ha nem is jössz vissza soha többé,
Akkor is bennem fogsz élni mindörökké.