Amikor arra eszmélek, hogy fényképedet keresem,
Hogy valami fura érzés lett úrrá szívemen,
Amikor a sóhaj úgy tör fel lelkemből, mint a vulkán,
Újra elindulok a magány kikövezett útján.
Sokszor hátra nézek, hogy látlak-e még,
Bár tudom, hogy nem, hisz elmentél rég...
S én mégis arra a jelre várok...
Lassan megyek,sokszor meg-meg állok.
Aztán nevetek magamon, milyen bolond vagyok,
Hiszen te dobtál el, akkor rád miért vágyok?!
S mikor ezt a kérdést magamnak felteszem,
Csak annyit suttogok, azért mert szeretem.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-12 00:00:00
|
Versek
A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-10 00:00:00
|
Versek
Azt hiszem, hogy szeretlek
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a versről?