Magány

Otthon ülök. Magamban reszketek.
A hidegtől vajon ki ment meg?
Minden ember s barát elhagyott.
S nem várom a pillanatot,
Mikor már Te is közéjük állsz
És angyalból árulómmá válsz.

Fázom. Kint már minden fagyos.
Fehér most az egész város.
Egyedül vagyok e tájon.
Én már csak a tavaszt várom,
Mikor majd minden kizöldül
S a faágakon virág ül.

De nagyon messze van még,
Hogy fecskét küldjön az ég,
Ki párjával megpihen,
Hogy szép családja legyen
Otthon az eresz alatt,
Hol kicsiny fészket raktak.

Én is újra oda vágyom!
A szülői házat látom
Magam előtt düledezőn...
S szívembe nézek kérdezőn,
Hová tűnt az a melegség?
Miért vágyódtam el oly rég?

Bármi volt is az indok, akkor
Úgy gondoltam, nem maradhatok...
De most, már-már visszavágyódom,
Hiába van nekem otthonom.
Csak ne lenne olyan hideg itt
Belül. Megfagyok és eltű... (...)