Kosár

Látnom kellett volna!
Apró, csetlő-botló, nyeszlett és hitvány vagyok,
De mindjárt felrobbanok,
És robbanni nagyot tudok!
Valahol, valaki rám néz éppen, szeme csukva, mégis lát,
És semmit sem tudva rólam rám gondol.
Ellopom tőle az éjszakát,
S nappalaiban felvirrad a fény, ha meglát valahol.
... ha valahol meglát.

Hát tudd meg, te kis csetlő-botló, nyeszlett és hitvány alak,
Én téged még nem láttalak,
De rólad én már most többet tudok,
Mint amit te valaha megtudhatsz rólam.
Merthogy van itt ez a dolog...! Igen, elmondom, jól van.
Szóval lehunyom a szemem, s mégis látok, de nem csak sötétséget.
Arcot látok magam előtt, kereket, s szemeket, kéket,
Látok még szemetet, s váratlan vendéget,
És ködöt mindenütt, és rózsaszín minden,
És átbukdácsolván rajta, mögötte semmi sincsen.
Ezt láttad te is, Kincsem.

Halvány szellő elég neki,
S tovaszáll az a köd, mely csak a szaruhártyád lepi,
De addig bököd, döfköd, amíg hagyod neki.
Pici lufi, ne hagyd magad!
Ne nézz rám, ha átnézek rajtad,
Mert tekinteted rajtam ragad,
És úgysem látom meg, ne is akarjad!
Az egyetlen vagy, ki láthatatlanságomban is észrevehetsz,
De figyelj! Hallgasd csak! Ez nevetés. És nem te nevetsz.