Koraőszi dal a szerelemről

Szeretve tisztelt Önmagam!
Hogy szeressem s tiszteljem azt, ki egyelőre csak a káromra van?
Szeretni? Hisz imádom, de Őt!
Tisztelni? Azt aki engem is szeret.
Lehet-e kettőt összehozni egy bús nap alatt,
kit a szív imád és szeret, de nem egy a kettő,
csak ártalomra van.
Szeresd a jobbat, diktálja szívem,
imádd a másikat, súgja a lelkem.
Eszem és lelkem nem egy húron van,
szeretni, imádni, csak káromra van.
E kettőt, melyet angyalom tud elsőnek,
vigyázva rám, ne adjam ki titkomat,
senki se hallja, csak a lelkem mélye,
mennyire szeretem őt,
s imádom amazt.
Hogy miért csinálom? Nem tudom.
eszem súgja, hagyd abba,
míg lelkem sír,
ne vesd őt oda.
Életed értelme, lelked közepe,
melyet elfeledni soha nem kellene.
Most miközben írom e sorokat, a szívem kalapál,
válaszol ma végre már?
Olyan bután és sután próbálom
magam mellett tudni, mit egy férfi,
kit a nők szerelme tart életben,
ezt bizton megérzi.
Kinevet, de mit bánom én,
csak a szerelme legyen enyém!
Nem tudja, nem is tudhatja,
feléje mit érzek én.