Kökényszeműek

1
Évente jut csak eszedbe, hogy valóban létezem.
Netán piros betűs ünnepként tartasz számon?
E Magasztos erényedért túl soká lelkendezem,
S tündöklök, mint friss premier a mozivásznon,

A reflektorfényben. Hol kellő ováció övez,
És mellé harsány, ropogós tenyér-muzsika.
De ami nékem új, az neked már réges-régi lemez,
Így ha unod a rendszert, már nem jársz moziba.

Óóó,

B ébi, Te tökéletes, te hiú!
E lég lesz már belőled, tudod?
N ekem inkább vagy ábrándos kisfiú;
J elenleg a jelenléted létemben kissé szaggatott.
I ntelmem lásd: illő Adoniszok söprik el a nyomod.


2
Elnyűtt napokon poros buszablakból ábrázatod
Látni igaz megváltás, mesés felüdülés.
Édesen kopogsz, s mindig ugyanaz a mosolyod,
De értsd meg drága, nekem ez oly kevés…

Csak ne lenne olyan bájosan eredeti,
Ahogy nyakkendőd szemed színében elvegyül.
S ha megütközöm: a férfit ízlés vezeti?
Csak ne mondanád, hogy á, egész véletlenül…

Óóó,

B ébi, Te naiv, te vak!
E lvész szemed elől minden hódoló,
N éma talányaid okául elemészt a harag.
D e kopogtass csak bátran, tovább, ó Rómeó…
E lőtted hever a világ, hódítsd meg a buszablakokat!


3
Férfi érzékeid tudják, hogy mi kell egy nőnek.
Távoli utazóm, tán rossz a tömegközlekedés?
Hogy mi kell? Hát a be nem tartott ígéret;
Hol vagy? Akadályod úttorlasz, vagy hóesés?

Vagy lényem híre riaszt a messzi távolból,
Csak szólj, hogy nem jössz, s többet nem várlak.
De akkor férfi érzékeid csitítgasd otthonról,
Mert tettrekészséged miatt még megsajnállak.

Óóó,

B ébi, Te Don Juan, te sármőr!
A lkalom volt: egy felejtős csütörtök.
L angyos képzeteim vannak közös jövőnkről;
T alán, ha a meg nem ejtett randevút kiküszöböljük,
A lkalom adtán fogadom érdeklődésed hogylétem felől.