Kifacsart elme...

A Köd tanyázik mindenütt,
a vele cammogó Fagy fejbe üt:
szétfoszlik a világ a szemem előtt,
csak cafatok maradnak, minden döglött.

Vihognak a kutyák körös-körül,
a hiéna meg táncra penderül.
Forog velem az egész világ,
elájulok, de folytatódik tovább:

Nyihognak, vonítanak és üvöltenek,
de végre magamra hagynak engemet.
Pár hang még a távolból felfeslik,
ám hatalmas sörényem figyelembe nem veszik.

Egy halk muzsika óvatosan ébresztget.
Valamennyi porcikám reszket…
Fölocsúdva látom, a Köd szedi sátorfáját:
s én megköszönöm neki, hogy nem hirtelen rántja le rólam ruháját.

Győr-Tatabánya, 2002. november 29.