Kiátkozás

Kérdés: és mi az élet árny oldala?
Válasz: az ember gondolata.
Az, miktől fél, retteg,
Ellepi, mint egy nagy felleg.
S nem szabadul, nem nyugszik,
Egyre csak felkorbácsolódik.
Kérdés: lehet ezen segíteni?
Válasz: erre a választ tudja mindenki.
Csak elfolytja, nem figyel a szóra,
Ami a helyes utat mutatja.
Kérdés: mi a helyes út?
Válasz: elkerülni a borút.
Ne kérdezd, hogy ez hogy lehet,
Lehet, hogy nincs is felelet.
De akkor értelme minek van?
A lét egy csalóka érzésroham?
A világ csak képzetem szelete?
Vagy a világegyetem óriási szennye?
Miért van rossz, és sírás?
Szavakkal való hadonászás?
Bántani kit lehet, kit szabad?
Aki meghallja a szavad?
…
Embereket szeretsz, gyűlölsz,
Hazug közhelyeket prüszkölsz.
Azt hiszed, hited a helyes,
S a másiké a sekélyes.
Vallod a hazád, szívedre teszed a kezed,
S folytatod az ősi küzdelmet.
Emberek millióit rúgni, taposni,
Istened érvényre juttatni.
S ha sikerült a nagy tett,
Így megnyerni peredet,
Válladra hősi kard kerül,
S szemeidre a hályog leül.
Letelepszik rajta, vakságot okozva,
Ellepi, mint egy nagy ponyva.
Szíved dagad, mellényed kinövöd,
S így várod az eljövendőt.
Temetésed, halotti torod nemzeti gyász,
Képed, szellemed otthonokat vigyáz.
De ha új napra virrad, kialszik a láng.
Mécsesed kihuny, elhervad a virág.
Neved nem marad más, mint egy,
Ám emléked megőrzi a sírhegy.