Két szerető

Távoli tájakról elindult két lélek,
Külön szívek, akik egyedül éltek.
Ám nem vágytak magányra,
Elindultak, hátha szerelmet találnak.
Meg is lelték egy szemvillanás alatt,
Ám örömüket egy boszorka szétszaggatta.


Szörnyű átkot mondott rájuk.
Nem teljesedhet be az álmuk.
Távol kell élniük egymástól,
Jó sorsuk messzire elpártolt.
De útra kelnek, mégis mennek,
Nem ismernek lehetetlent.


A vágy az, ami őket hajtja,
Békességben sosem hagyja.
Érezni akarják azt a melegséget,
Mint hajdan, réges-régen,
Amikor összeért a kezük,
S megszelídült háborgó lelkük.


Két szerető, egymást látja álmaiban.
Két szerető, egymást zárja karjaiba.
Két szerető, egymás érintéséért él.
Két szerető, egymás szerelméért kél.


Cirógatni, és csókokkal elborítani,
Fojtott suttogásokkal, hevüket felszítani.
Imádott párjukkal szelíden bánni,
Gyengéd mozdulatokkal egyé válni.
Féltő karokban ébredni egy tiszta napra.
Számukra, ez csupán ábránd maradhat.


A férfi, céltalanul kószál a világban.
Nem is sejti, merre lehet Virága.
Hosszú bánatpalástját maga után vonja,
Tőle vár erőt, hogy tovább hajszolja.
Belekapaszkodik, magára húzza,
Hisz ettől a kereszttől, indul el újra.


A sóvárgó asszony, is gyakran szenvedett,
Mikor az átok árnya, szeme előtte megjelent.
Ám a férfikáprázat hamar szertefoszlott,
S a nő gyengéd érzelme, fájóvá változott.
Mégis tovább megy, nem adja fel a reményt.
A hamisság képe, nem győzi le a lelkét.


Két szerető, egymást látja álmaiban.
Két szerető, egymást zárja karjaiba.
Két szerető, egymás érintéséért él.
Két szerető, egymás szerelméért kél.


Szenvedő szívüket nincs, ki gyógyítsa.
Vonzalmuk rontása, teljes valójukat beborítja.
Heves érzelmük örök zárka,
Nem szívódik fel, akár a pára.
Bánatuk mindvégig nyomasztó marad,
Ameddig érzéseikről le nem mondanak.


Megválni az emlékektől mégis lehetetlenség,
Hiszen abba, mindkét fél elenyész.
Letűnt múltjukra visszaemlékeznek,
Amikor, még szabadon szerethettek.
Együtt sétálhattak, s önfeledten nevethettek,
Miközben a keserűségről, még mit sem sejtettek.


És végre elérkezik az a nap,
Mikor a rontás ereje alábbhagy.
A pár egymást ismét láthatja,
Káprázat őket, most nem áltatja.
Már közömbös nekik a régi szenvedés;
Melynek, már nem is ismerik az eredetét.


Két szerető, egymást látja álmaiban.
Két szerető, egymást zárja karjaiba.
Két szerető, egymás érintéséért él.
Két szerető, egymás szerelméért kél.


Mindkét fél a jelennek él,
Nem érdekli őket, ha egyszer véget ér.
Szerelmük egyben fény és árnyék,
Számunkra mindegy, hogy mi a másé.
Úgy érzik, egyesülnek az egekben,
Kívánságuk végre beteljesedhet.


Lassan érnek össze a forró testek,
Egy örökkévalóság, amíg összeölelkeznek.
Mindent be akarnak pótolni e percben.
Az emberek megigézve figyelnek.
Lélegzet visszafogva nézik,
Miként egyesül a két Égi.


Két szerető vágyakozik,
Évszázadonként, egyszer találkozik.
Egyesülésük nem más,
Csak, amit a halandók szeme lát.
Melyen a kisfiam csodálkozva felkiált:
„Ugye Mama, az ott fenn, a Napfogyatkozás!?”


Két szerető, egymást látja álmaiban.
Két szerető, egymást zárja karjaiba.
Két szerető, egymás érintéséért él.
Két szerető, egymás szerelméért kél.