Két lélek…

Régen volt egy szerelem,
Két felnőtt: egy nő és egy férfi.
Szerelmük egy éjjelen kötetett,
S bűnük csak egyetlen:
Nem szerethettek.

Átkot hordott mind a kettő,
De szívük nem engedelmeskedett.
Az ész szava elhalt,
Csak egymásnak éltek,
Csak szenvedélyt kértek.

De nem lehettek együtt,
Nem ez volt a sorsuk.
Elváltak útjaik,
De egymást soha sem feledték,
A szerelem nem csitult.

Két lélek, mi össze ér,
Nem szabadul, amíg él.
Nem egymásnak rendeltek,
De mégis szerettek.

Éltek, haltak,
A világ változott,
S a két szerelmes ismét találkozott.
De tudták nem lehetnek együtt,
Nem volt választásuk.

Mással kellet leélniük életüket,
Hiszen így rendelkezett a sors,
De a szerelem lobogott,
S tudták, örökre égni fog,
Bárhogy csillapítsák.

A remény élt bennük,
S tudták, egyszer egymáséi lesznek,
Akkor örökre boldogok lesznek,
S megváltozik számukra a világ,
De erre még sokat kell várniuk.

Két lélek, mi össze ér,
Nem szabadul, amíg él.
Nem egymásnak rendelek,
De mégis szerettek.