Jégszilánkok

Úton a vándor, a fáradt országjáró,
Tél van, lábai alatt megroppan a hó.
Lépteit nem bontják ágak vagy kődarabok,
Hófehér ajkairól kelnek csak sóhajok.

Vihar közelít. Vándor fuss, menekülj!
Mentsd kincsed, életed, míg a szél elül!
Hó, melyet tapostál, most fergetegbe csap át,
Emlék nélkül elfedi utad minden nyomát!

De vészesen közel a szél hozta hótömeg:
Átjárt már négy falut, s nem kímél élőket.

Az idő hűvösebb, keményebb lett,
Sűrűn küld az ég kövér pelyheket.

Már nehéz a járás, botra támaszkodik,
Hol lesújt vele fagyott jégpáncél törik.
Gyengült, nehéz lábak a szikla-kapuban,
Térd megcsuklik: emberünk reszket a hóban.

A fáradtság erős; ajak kék, agy eltompul,
Az újabb rohamtól a táj végleg eltorzul.
Mindent elborít jég és zúzmara,
A test felkészül az utolsó imára.