Játékszabályok

Kezd már régi lenni a történet.
Vagy régen lejárt, csak én nem vettem észre?
Hónapokon át gyilkolni egy emléket,
S nem tudni, mikor tűnik már el végre.

Hmm... Az élet megint eljátssza fáradt,
Kegyetlen játékát mindazokkal, akiket éltet,
Majd értetlenül vonunk vállat,
Elfordulnánk, de lelkünkben ott a találat,
Mely azon túl is fáj, ha a bosszú élvezete
Már elhozta nekünk a véget.

Lehet, hogy mindennek idővel elfeledése
Elhiteti velünk, hogy boldog az életünk.
Elhiteti, hogy jó irányba megyünk,
Ha soha nem is érkezünk meg.
Ez a cél, nem akarok mást én se.
Harcolni kell ezért, ez van a fejünkbe vésve,
Mert ha mégis más úton megyek,
Akkor bárki, akit csak ismerek,
Bárki képes megbélyegezni érte.

Volt valaha valaki, aki a célt elérte?
S ha elérte, úgy gondolta, hogy ezért megérte?
Nem volt, hogy inkább az újrajátszást kérte?
Talán nem tett volna meg annyi mindent érte.
Ha az életét papírra vetették volna, talán
Elolvasta volna, mit írnak a hátoldalán.

"Kedves fiam, ha ezt kezedben tartod,
Mindened megvan, csak életed nincs,
Nincs értelme folytatnod a harcod,
Hiszen már tudod, az út végén kevés a kincs.
Visszafelé, hogy élj, már nem vezet út,
Tedd le most már nyugodtan a kardod,
Bezártál magad mögött minden kaput,
Töröld hát le a megfáradt, könnyes arcot."

Egyik cél után mindig jön egy másik,
Néha épp csak visszafordulni kell,
De néha arra menni már nem lehet.
Talán más az út a tudásig,
De van, akit meg nem is az érdekel,
És van, aki többre becsüli az életet.

Az emlék még most is fojtogatja múltam,
S a jövőm ordít fel miatta,
Megváltoztatni nem tudom, ezt megtanultam.
Felettem inog hatalmas szablyája,
Emlékszem, magam feküdtem be alája,
Akár meg is halhatnék alatta.

Az életemet ő adta, majd letagadta,
A múltamat ő élte, majd végül elkérte,
A célom még előttem, de én már túlnőttem,
S maradtam én. Hát van még remény.