Van, hogy egy árny a lelkünkbe hasított,
S a boldogság sziporkázó fénnyel vakított,
Nem kell, hogy elhidd, nem kell hogy értsd,
Nem kell, hogy lelked az örök bánattól féltsd.
Elmúlik minden, semmi sem örök,
Szívünk néha boldog, máskor meg törött.
De összeszedjük mi, szétszórt darabjait,
Mosolyogva nézzük végig életünk pillanatait.
Volt, hogy fájt, s hogy szép volt, mint egy álom,
Volt, hogy nem láttunk át a hazugságon,
Kerestük azt mi mosolyt csal arcunkra,
Álmodtunk éjjeleken, egy új világot zokogva.
Nem vettük észre, hogy a boldogság az az élet,
S hogy a bánat, az öröm az igaz végzet,
Csak éltünk azért, hogy hátha megváltozik,
Nem akartuk észrevenni, hogy a múlt eltávozik.
Kellettek az érzelmek, hogy megtanuljunk szeretni,
Kellett a boldogság, fájdalom, hogy tudjunk szenvedni.
Így kell, hogy legyen, de talán soha nem vesszük észre,
Talán majd érezni fogjuk, ha sötét fátyol hull lelkünk szemére.
2007.06.18.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-04-11
|
Sci-fi
Az alábbi írás egy történet első része, nincs befejezve, finomitasra szorul, egy szilánk....
2025-04-07
|
Történetek
Egy szombat kora délután belerúgtam az ajtófélfába s eltört a lábujjam, s ha ez nem lenne...
2025-04-02
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-03-27
|
Merengő
A borját szoptató tehén, vagy a becsapódó aszteroida, vagy a megafos hazugságai. Ti délceg...
2025-03-20
|
Horror
A telefonja vibrálni kezdett, nálam pedig megjelent róla egy kép a kijelzőn.<br />
– Ez így...
Friss hozzászólások
laci78:
akkor a szokásos kérdés: ETA?...
2025-04-15 15:51
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...