Időjárás jelentés 2005. jan. 8

Zordon tél e vagy ébredő tavasz?
Január 8-a, Úrnak 2005. évében
Kikelet érzése sóhajt e vidéken.
Bágyadt a napfény, viharnak hírnöke.

Ólomszínű felhők váltják fel a napot,
Sebesen szaladnak, valahol versenyfutás van?
Vagy talán valaki űzi, kergeti azokat?
Pokolnak ezer ördöge, szabadult ki ma!

Megjött a szökőár, légnek áradata?
Hírnöknek az ég könnyeit hullatja!
Viharnak csapása új fájdalmat okoz,
S emberre új nehéz katasztrófát hoz.

Hevesen rázza, cibálja ablakom.
Bejönne, de én nyájasan elutasítom.
Bosszúsan toporzékol, durcásan továbbront,
Emlékül viszi a tetőt, s maga körül keservet ont.

Évszázadoknak büszke fenyvese,
Alázatosan hajtják meg délceg fejüket.
Légnek útjából sietve kitérnek,
Mert, kit utolér, azt tövestül tépi ki.

Feldobja, elejti, maga előtt zavarja, kergeti.
Utat tör magának erdőkön keresztül,
S ha valaki sikerrel neki ellent állt,
Más helyen busásan kárpótolja magát.

Zúg, zajlik, morajlik, cikázik,
Sikít, süvült, ostoroz, rohan tova.
Őrjöngve játszik, vagy haragszik?
Erejével dölyfösen kérkedik

Mi hozta lágy szellőt ily haragra?
Vagy talán csak ifjú tavasznak
Zabolátlan szelleme tombolja magát ki?
S megújhodás öröme zúdul ránk hallatlan erővel.

Tengert fenékig felkorbácsol,
Egy féktelen tánccal, vadul.
Száguld szabadon, tajtékzó habokon,
Elsöpör mindent, ami útjában kavarog.

Időnként igaz, megpihen a szélvész,
Hogy újra egy kissé magához térjék,
Mert ereje neki sem teljesen végtelen.
Miközben kacag a félőn bújó természeten.

Aztán újra feldúlja a nyugalmat.
Megújult erővel kerget baljós felhőket.
Felhők, kiket megviselt a hosszú rohanás,
Újra sírva, zokogva könnyeket hullatnak.

Viharnak pusztítása végtelen,
De természet rendszere irgalmas.
Kidőlt fák, lerombolt hegyek
Adnak helyet az új kikeletnek.

Felhőknek fájdalmas könnyei
Éltetik jövőnek duzzadó bimbóit.
Dühöngő szélvihar lassan eláll,
S mögötte kivirul a tavaszi napsugár.