Hiányzol

Álmodtam én álmokat,
Éltem az életem.
De minden percéből hiányzol,
De én ezt nem értem.

Hisz minden ember boldogságra születik,
de hisz, miért nem lehetek én is boldog.
Nem kérek sokat az élettől,
csak hogy veled lehessek boldog.

Fájó szavak, melyek gyötörnek engem,
fájó érzések, melyek mérgeznek engem.
Szép lassan elhalok, ahogy egy virág elhervad,
ha nem törődnek vele, csak a szívem szakad.

Választásom rád esett,
legyen bármely nehéz,
Hisz te vagy életem alapköve,
mely nélkül romokba dőlnék.

Szükségem van rád, mint virágnak a napfény,
mely nélküle eltűnik e föld kerekén.
Eltűnök én is, ha fényedből nem kapok,
mely belőled árad, de én ebből nem kapok.

Fényárban úszik minden,
csak én állok sötétben.
Próbálok kilépni a fényre,
de ez talán reménytelen.

Sokszor már azon gondolkozom, megéri e küzdeni,
Megéri e mindaz, amit teszek, vagy csak hagyni meghalni.
Ér e annyit minden érzés, melyet irántad érzek,
Ér e annyit életem ezen része, melyet csak érted élek.

Talán feladni mit eddig hittem jó döntés lenne,
Hidegnek lenni, mint egy kő, boldogabbá tenne.
Nem fájna akkor semmi, és nem érdekelne senki,
Élném az életem, mint eddig még senki.

Eltévedtem e világban
Nem találom a helyem.
Hisz a szíved már szűkös,
Ott laknom talán esélytelen.

Csak egy szavadba kerül,
s ott leszek melletted,
Ha kell egy ölelő kar,
mi vígasztal majd téged.