Fiam

Rád nézve, árva gyermekem,
Látom benned az undort,
Érzem örök gyűlöletem
És átkozom azt a kort.

Szomorú kedvvel gondollak,
Kezem nehéz ólom.
Csak kényszerből ápollak,
Hisz’ lenne oly sok gondom...

Derékba törted életem,
Te fattyú, te korcsfajzat!
Pedig örökölted szemem...
De apádé az a hajzat.

Apádé, kit oly nagyon
Megvetek még mai nap is,
A férfié, ki egy alkonyon
Verte agyon rebellis

Lelkem utolsó virágát
Nemzve téged, te démon!
Rémálmos, csendes éjeken
Még érzem száját ajkamon.

Először láttam akkor,
Először és utoljára,
És mégis, mint ki lakol
Hajlottam vérpadjára.

Kényszerből születtél fiam,
Erőszakból és vérből,
És bennem semmi hajlam,
Hogy szeresselek szívből.

Őt látom benned, és félek.