Farkasom

Valamikor réges-régen,
A ködös messzeségben.
Élt a vad, a szőrnyűség,
Nem volt benne emberség.

Kit látott mindíg felfalt,
Körötte minden kihalt.
Midőn szűzlányok vérét itta,
Úgy szemükben magát látta.

A gyilkolás egyszer abba maradt,
A seb begyógyult az idők alatt.
Feledésben van a rém,
De ha vért lát újra él.

Ha vért lát, emlékszik rá,
Mit nem tett, de vágyik rá.
E rém most újra így érez,
Hát ismét gyilkolni kezd.

Mikor lesz vége e haláloknak,
Feledni akarom e szőrnyű gondokat.
De a rém nem hadja, nem ér véget,
Míly keserűség, mi most engem éget.

Vadásznak rá, és lőnek ha látják,
Ám ölni fog míg el nem találják.
Hiába keresik nem jön elő,
Bennem vár, hogy kitőrjön Ő.