Fáj minden tagom...

Fáj minden tagom,
Úgy fekszem az ágyamon.
Csak bámulok révedőn messze,
Hidegtől dideregve.

És csak hallgatok,
Mert olyan fáradt vagyok,
Hogy még a madarak énekét
Se értem; e féltekét

Lustán pörgetem
S világ szédül velem –
A szivemen hálóz hegyeket
A lágyság, s tereket

Borít be néma
Erdő, métereket a
Hallgatag szellő tesz meg értem -
S bocsátja meg vétkem -

S fám levelét
Pirosítja vér. Levét
Magam facsartam kínom ágyán:
Remeg a kicsi ágán -

Jó lesz ha megyek,
S üdvözölnek hegyek,
Mikor fejemen lapul zsibbadt
Fájdalom... minden tikkadt

Mi ezen világ
Gyümölcse. Hervadt virág
Úgy didereg már a kezemben –
Hogy inkább csak elejtem -

S míg a porba
Hullik el, egy otromba
Érzés villan, majd szemem hunyom –
Mit kell tenni, nem tudom -

De majd úgy súgja
A szél, egészen torka
Szárad bele, így jönne felém –
Így hal meg kertem telén -

***

A világ szédül
Velem, hogy bele kékül,
S hallgatva fekszem ágyamon –
Megbénult minden tagom –

S fám levelét
Úgy eszem, mint a levét
Szívja magába lassan a vér –
Mikor elpattan az ér –

S jajongva sír
Temető: bajára ír
Nem találtatik meg már soha:
Minden dolog ostoba -

Nincsen más már, víz
Is kevés, már csak a tíz
Kis gondolat száguld sebesen –
Mindegyik oly eleven -

***

Nincsen itt baj már
Csak ott rejtezik halál
Hol félelem szülte megbánás
Gyötör, mint a fogfájás -

S csak ott van a
Sötét nagyon, hol a ma
A tegnap szaggatott fellege;
Úgy járok én most vele,

Mint vakon nyögő,
És az elme-őrölő
Feketén csillogó gond-malom...
Ez nekem minden bajom -

***

Mert elhal a vágy,
Ha kihűlt az égi ágy –
Melyen heverek én csendesen:
Alszik az éj énvelem -

Körülöttem sír
A világ, bajára ír
Nincs, mert ám a boldogság sincsen
Szív nélkül, hát rí kincsen -

Ha az jó volna
Az ég is hozzám szólna,
S nem mondhatnám, hogy úgy fázom:
Itt lelem a halálom -

Úgy heverek itt,
Kit a szép gyötrelem vitt,
Tompán sajog minden tagom már
Érzem, visz álom-halál...

S heveredek
Úgy, csillagok veletek,
Hogy máris elmúlt a fájdalom -
Hiába fájt a tagom -

***

A tükröm kicsi,
Fekete Ördög viszi,
Képére vicsorog. Kacagok:
Lám, milyen fáradt vagyok -

S míg az ágyon
S minden földi tájon
Haldokol már a mély érzelem,
Érzem: föld szédül velem -

Elhagyom magam,
Eldobom már az agyam,
Elhagyom magam, felejtelek -
Csillagok, feleljetek...

Elhagylak téged,
Régi kor! Arra kérlek,
Vidd messze a poraidat ma,
Hogy virágozzék a fa,

Hogy aztán a vér
Ne akkor folyjék, ha ér
Pattan szívemben. Ti csillagok,
Tudjátok, odafent vagyok --

S felém most már
Fáradtan szól a halál,
Mert konokul fekszem ágyamon...
Hisz’ elmúlt a fájdalom --

***

S hosszan bámul
A forgó föld, s ámul –
Szemembe néz s napot csodál,
Gúnyolódva kotkodál --

S erdő veszik,
Pusztában kinevetik
S felégetik, míg nevetek
Szenvedtem már eleget --

Nálunk csak a hold
Készít kacsintva fodort –
Hiába fekszem az ágyamon.
Takaró a vállamon --

Gyűrött a párna,
Mert kínozza az álma –
S jaj...! Újra fáj minden tagom...
Meggyűlöltél? Vállalom.