Ember

Véres szemével nézte az eget,
Lassan lecsukta, és megkérdezett:
„Az emberiség, mitől szenvedett?
Miért élt, halt, evett, éhezett?”

Bánat csillant szomorú szemében,
Meggyűlöltem-gondoltam elmémben.
Hosszú ősz haj lobogott szelíden
hátán, mintha nem lenne veszélyben.

Elsötétült körbe a föld, s az ég,
Dermedt volt, mint téli órán a jég.
Nem félek. Tehetsz bármit, nem elég.
Nem félek Tőled, ember vagyok még!

„Halál rátok!”- kiálltja hangosan,
Elhalkul, fejét lehajtja lassan.
„Elpusztítsam az embert, hogy lásson?
Vagy inkább örökké csak sírt ásson?”

Dühös harag lobbant a lelkemben,
Valahonnan kés termett kezemben.
Fekete vér folyt az ereimben,
Vért köpött, könnyes szemeimbe.

Eltűnt a testem, meghalt a lelkem,
Elhagyott az élet minket, s engem.
Nincsen se boldogság, se értelem,
Maradt a megtorlás, s a félelem.