Elmúlás

Egy magányos fa áll egy rét közepén
látszik, hogy megviselt, vén lehet már szegény.
Levelek már nem díszítik szátzihált ágait,
csúnyácska, de még büszkén tartja roskatag ágait.

Néha egy-egy madár száll rá az ágára,
társaságot hozva magányos órákra.
Olyankor mintha fiatalabb volna,
ráncai alatt megbújva, pajkos gyermekkora.

Néha visszagondol milyen volt régen,
fiatalon, bennt az erdőmélyen.
Nyüzsgő erdei élet, levelek táncai,
reggeli friss harmat, gyermekek hangjai.

De jöttek a háborúk, és sok változás,
már nem jöttek gyerekek, és már senki más.
Lassan eltünt minden, már semmi sem a régi,
a reggel is más, s már nem szólnak a gyermekek hangjai.

Egyedül maradt e nagy világban,
mint a múlt, mely a jelenben ragadt.
Mesélve mindent, mi egykoron elmúlt.
Néha egy madár száll az ágára, ilyenkor a jelen lesz a múlt.