Élet

Az élet nem egyszerű
És egyben nem könnyű.
Amikor már semmit se ad
Mi nékünk, egy nap
Fontos volt – elgondolkodunk.
- Ha semmit se kapok,
Miért is adok?
Minek az életem,
Ha keservesen élhetem,
Bánatosan… búsan
Egy szobában
Önmagam árnyékában.

Ahol senki se lát,
Oda bújnék,
Sötét szobát választanék,
Kisírt szemem ne lásson napvilágot.
S ne kérdezzék –
„Mi történt kislányom?”
….

Elég! Szót se többet már!
Annyi választ adtam már,
De senki se figyel,
Csak néz de, nem lát.
Mikor igaz szót mondok,
Feleletük felszínes.
S mind felesleges.
Úgy tesznek, ki érti más szavát,
S tanács jön tanács hátán.

Próbálkoztam, de feladtam.
A bánat súlya csakis rajtam,
Egyedül meg nem értve,
Bebújva,
Egy sötét szoba rejtekébe.