Egyszer

Vak vagyok…
Elsodort a szél, szúrós tekintet kerülget,
Ahogy még él bennem emléked,
Sok jó, s a szépség;
-mért fordult át a rendszer,
Mért nincs úgy,
Ahogy volt egyszer?
Mért kell hozzá vegyszer,
Hogy emlékezz?
Miféle kellék ez?
Szorongok, hisz bánom,
Hogy oly sokszor ostromolt belül
A szó, s nem volt mérték,
Szavaimból kisültek a mércék,
-csak hallgattad, némán,
s megsebzett a valóság…
csalónak nevezel hát,
ez is csak hazugság?
Azt mondtad rab vagy,
S nem várhatsz tőlem sokat…
Kiszedted a vasfogat,
De hiánya belül
Már tárhelybe fordult
Ízelt- bélést tartogat,
(gyűjtögettem én is a vasreszelék halmokat!)
Szende csúfság, gyűrött gyönyör rémeid
Maradjonak neked!
Magányodban majd magadba nyelheted,
Ha fázol, majd betakar…
A sok rossz, mind csak én vagyok!
,,a valóság kicsi,
A jelmezek Mégis nagyok!”
Nyűtt versek, halvány érc- kritikák,
Szádból ébredt szellem motívumok!
Félek tőlük, s bújva
Kuporodom újra szárnyaik alá,
Hogy töprengésbe mellőzze az árnyait,
S hogy hátha
Érdekellek még…
Talán, hogy egyszer
Tükör nélkül mondjam:
-Szép vagyok!
Lehet…megeshet, hogy ál
Világom elnyel,
Sötét óráidban,
Néha vékony láncon felver
Az álom, s a heverő széléről
Torpant gazságod feleded!
Egyszer lehetek már igazán CSAK veled?
Vérbe mártott tollad mikor teszed elém?
Boncolsz talán?
A kérdés az: kinek a boncasztalán…
Az idom dagadt, sóvár képeit
Csodálva könnyem ágyamba kényszerít…
Édes, mi émelyít?
A fáradt szellem, mi voltam -
e fennkölt magány?
Vagy egy gépesített szobor,
Mesteri talány?
Ki az a lány,
Aki felmelegít belül?
Ki az, kiért az érett, fájó-csomó
Is érzelemmé hevül?
Nem ismerem őt…
S bár magam- eltorzult képe
Ijesztő.
pusztaság, egy feltörekvő
Vágy csupán…az ideális ő…
Mi kell még?
Mi legyek?
Csetle kislány, vagy komoly nő?
Mily tökélybe kovácsolnál még?
Mért nem elég az?
Hová tűnt az édes, aranyos napsugár?
Eltompult a rendszer…
Hol volt, hol nem volt
Egyszer...